Néhány napja mintha más illata lenne a levegőnek. A földből kis zöld hajtások kunkorodnak elő és teljes erőbedobással nyomakodnak felfelé: élni akarnak.
A földben csücsülő hagymák már ősszel felszívták a mostani növekedésükhöz szükséges energiákat, mely ott lakozott bennük egész télen át. Nem is sejtettük, hogy lépteink és a hótakaró alatt valódi energiaraktárak rejteznek.
Egy láthatatlan kéz intésére most megkezdték feladatukat. De nem túl korai mindez, mire e nagy sietség?
Hunyorgok a fénytől és nem tudom eldönteni, hogy kabátban vagy csak meleg pulóverben induljak-e sétámra…
Van, akinek a tavasz lassabban hozza meg a kirobbanó energiákat, kicsit nehezen nyit erre a gyors váltásra. Sün módjára még őrizné a fészkét, de egyszer csak egy lágy érintés felrázza és tettre készteti: Hé, te, végigalszod az életed?
Szinte hallom, ahogy felsóhajt a föld, érzem a rajta végigfutó enyhe borzongást, de ez még nem az a nagy, mindent betöltő, kibomló hangulat, arra még várni kell, hanem csak annak előszele… Ez még csak az energiák jelenlétét érzékelteti, hogy valami születőben, vagy inkább újjászületőben van.
Új ruháit ölti magára az élet, mindig kicsit másmilyet, de titkos kódok őrzik a már megélt dolgokat, jelezve azt, hogy ami elmúlt az nem tűnt el, csak átalakult.
A lebomlott energiák újra összeállnak egy másfajta közegben, új információkat hordozva. Ugyanaz, de mégsem.
Mi is újabb lehetőséget kapunk, hogy nekiinduljunk. Azt mondják a Kos az újrakezdés hava és ilyenkor hihetetlen energiák összpontosulnak, bele lehet vágni valami újba, mert üdvös a kezdet.
A megszokott, fázósan didergő és sietős emberek helyett most az utcán rám köszönnek, s mielőtt visszaköszönnék, már kérdeznek is.
A nehéz kabátokat felváltják a könnyedebb felöltők, a nők hirtelen késztetést éreznek arra, hogy szoknyába bújjanak, amihez persze lapos helyett magas sarkú cipő dukál és máris egy kis vibrálás vegyül a tavaszillatú levegőbe.
Keressük a zöldet, a harsogó retket, a salátát és újhagymát, tépjük a zöld gyomot és hirtelen nyarat akarunk, egyszeriben és most.
A sietve suhanás helyett most a gyalogszert választom, társam a karra illeszkedő fonott kosár. Utam a mezsgyéken visz keresztül, madarakkal még csak gyéren itt-ott találkozok. Főként varjak szálldosnak, szemfülesen lesve a friss szántásból felszínre kerülő eleségre.
Karcos szél fúj, jól összehúzom a kötött kardigánt. Szoknyám szegélye a tavalyi kórókat súrolja.
A határban traktor halad, mögötte ugrabugrál a borona. A kalap gazdája felém bólint és megajándékoz egy széles mosollyal.
Láthatatlan fű illata libben át a tájon és a szél már inkább simogat, mintsem karcol. Hát elkezdődött… Megjött a tavasz.
